Elnökségi beszámoló a 2020-as év költségvetéséről és programjairól

2020-ban Taglétszámunk 53 fő volt. A programjainkba esetenként bekapcsolódók létszáma: 237 fő. Éveken keresztül Klubunk összesen 290 fő részére biztosít lehetőséget a szabad idő hasznos eltöltésére. Kivétel a 2020-as év, ami a járvány miatt teljesen át kellett szerveznünk.

A programokon általában 65 év felettiek és az unokák szoktak részt venni. Itt jegyzem meg, a klubtagság átlag életkora 73,5 év. A tagságunk többsége 50-60 évet együtt dolgozott a MOM-ban.

Az év elején úgy terveztük, a 2020-as évet, hogy a Bevétel–Kiadás aránya, várhatóan 0.-Ft.-tos egyenleggel záruljon. A kiadott pénzügyi beszámolóban láthatjátok, hogy a tervezetthez képest 870.978.-Ft. mínusszal zártuk az évet. Ennek magyarázata az, hogy a klubelnöksége úgy döntött, hogy a két négynapos programokhoz – ebben az évben a nehéz helyzetre való tekintettel – kevesebb hozzájárulást kér a programokon a résztvevőktől a tervezetthez képest. Ez az összeg 3.057.000.-Ft. volt. Az év végen 1.680.888.-Ft. pénzünk volt (Tételes pénzügyi beszámoló a honlapon is közzétéve).

Az évek óta hangoztatott vagyonfelélés 2020-ban látványosan elkezdődött, ehhez nagyban hozzá járult a járvány miatti változások. A nagyobb támogatással az elszigeteltségből próbáltuk kimozdítani a tagságot, az akkor érvényes járványügyi szabályok betartásával. A tervezett éves programjainkat sajnos nagy részben nem tudtuk megtartani. Ilyenek voltak a rendszeres havi klubnapok és háziversenyek, az egynapos vonatos városlátogatások.

A 2020-as év négynapos programjai szerencsére a járvány olyan szakaszára estek, amiket a szabályok betartásával végre tudtunk hajtani:

2020. július 04-07-ig tartott a családos Gyulai program:

Az oda felé vezető úton egy régóta tervezett Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban tettünk látogatást. A programra 32 fő jelentkezett. A programról egy tárlatvezető segítségével igen részletes bemutatót kaptunk. A szállás területén található pályákon tartottuk meg a családos házi versenyeket. Haza indulás előtt az Andrássy Kastély gyűjteményét tárlatvezetéssel egybekötve néztük meg.

2020. szeptember 05-szept. 08-ig Cserkeszőlőn 4 napos családos versenyek

Hosszas szervezésnek köszönhetően felejthetetlen élményben részesültünk a Szarvason előre lefoglalt programon. A történelmi Magyarország mértani középpontjában kialakított emlékhely megtekintése, majd hajókázás a Körösön. A 4 napos program igen jól sikerült. Az apartmanházakban és a szállodai szobákban hangulatos körülmények között töltöttük a 4 napot, 35 fő részvételével. Sajnos az iskolakezdés miatt sok gyerekes szülő már nem tudott részt venni a programon. Szombaton este a különteremben a szokásos hangulatos zenés-táncos estet rendeztünk. A szálloda és az időjárás jóvoltából a haza utazás napján nem kellett 10 órakor elhagyni a szállást így egészen öt óráig élveztük a kikapcsolódást.

Az adott cikk linkje: https://www.momtsk.org/elnoksegi-beszamolo-a-2020-as-ev-koltsegveteserol-es-programjairol/

Vélemény, hozzászólás?

Your email address will not be published.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Ez a honlap sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás