aug 19

Digitális könyv a MOM-ról

2015. decemberében megjelent a Magyar Optikai Művek emlékgyűjteménye, amely kereskedelmi forgalomba nem került. A kötet összeállítását a MOM Emlékalapítvány felkérésére volt dolgozók készítették.

Érdekes olvasmány mindenki számára a könyv, aki dolgozott a gyár bármely egységében, vagy érdekli a múlt, a technika fejlődése. Több klubtgunk is írt fejezeteket a könyvhöz, felidézve a régi idők mindennapjait.

Nem kell “ős-MOM-osnak” lenni ahhoz, hogy a remekül szerkesztett könyv lekösse olvasóját.

Felidéződik a Süss-gyár története, hogyan lett európai, majd világhírű állami cég, a világháború után az ország zászlóshajója és természetesen a szomorú befejezés, majd az utódok sikerei is. Olvashatunk a mindennapokról, a technológiai fejlesztésekről, sportról – köztük a MOM Tömegsport Klub történetéről.

A könyv nem jelent meg kereskedelmi forgalomban, a MOM Emlékalapítványon keresztül talán még hozzá lehet jutni példányokhoz. Mivel MI sem vagyunk lemaradva a digitális világtól, számotokra is elérhetővé tesszük a kiadványt digitális könyv formájában, amit a képre kattintva tudtok elolvasni.

Mindenkinek jó szórakozást kívánunk!

 

Bejegyzésünket kedvelheted vagy meg is oszthatod másokkal:

Az adott cikk linkje: http://www.momtsk.org/digitalis-konyv-mom-rol/

Vélemény, hozzászólás?

Your email address will not be published.

Ez a honlap sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás